Úgy esett, hogy vasárnap délelőtt még maradtunk bátyáméknál a gyerekek legnagyobb örömére. Így arra gondoltam, hogy ebben a gyönyörű tavaszias napsütésben vétek lenne a szobában ücsörögni, ezért keresgélni kezdtem a közeli ládákat. Arra gondoltam, hogy ha 1-2 órányi járóföldön belül találok néhányat, akkor érdemes ebédig becserkésznek őket. Meglepetésemre a nejem és a húgom is érdeklődött a séta iránt. Mivel a geoládász honlapon lévő térképet Google Maps alapra állítottam be - lévén városi keresgélésre készültem - fel sem tűnt, hogy a kiszemelt ládák egy hegyen lennének. A "gugli" kidobta, hogy a legmesszebb lévő az kb. 35 perc gyalog. Gondoltam oda vissza 70 perc + kb. fél-háromnegyed óra láda keresés, az kb. 2 óra összesen. Az első hibát ott vétettem, hogy a lányoknak csak foghegyről annyit mondtam, hogy harmincöt perc. Nem bontottam ki az igazságot. Nem volt szándékos, inkább azt hiszem az motoszkált a fejemben, hogy igazán nem lényeges az idő.

Az első láda - a legközelebbi -  a Békás parkba invitált. Ide még sík vidéken keresztül jórészt a házak között vezetett az út. Először átvágtunk a HÉV alatt, majd a panelházak között kijutottunk egy családi házas övezetbe. Kezdett gyanús lenni a háttérben húzódó hegy. Egyelőre a lányokkal csak a gyönyörű őszi színeket csodáltuk meg, nem pendítettem meg, hogy két láda a hegyen lesz. A park remek helynek nézett ki, bár nem volt kimondottan egy kirakat park, ahol minden fűszál glédába áll, de a láda izgatott igazán. Ez egy virtuális pont volt, egy "oda nem illő" vason. Talán nem spoilerezek nagyot, ha elárulom, hogy egy nagyon nagy villamos vezeték tartó oszlopon volt a jelszó. A húgommal rövid keresgélés után megleltük, amíg a feleségem, Zita a környezetet csodálta. Első láda kipipálva.

Innét a kis utcákon keresztül egyre meredekebb helyekre vitt a GPS. A Zita kezdett gyanakodni és rákérdezett, vajh hová tartunk, csak nem a hegyre?! Töredelmesen bevallottam, hogy de bizony. Próbáltam optimistának tűnni. Ekkor már a nap is erősen sütött. Ahogy megtaláltuk a hegy derekán az utolsó ház után a piros háromszög turista jelzést, akkor kifakadtak a lányok, hogy ha ezt tudják, akkor nem farmerben és vastag felsőben jönnek és hoznak vizet. De ekkor már nem volt visszaút. Mindketten hősiesen szedték a lépcsőfokokat, falták a métereket.  A Zita kissé nehezebben adta meg magát, sokat morgott, de ahogy a fák között meg-meg pillantottuk a párás Budapest fenséges panorámáját, a szemem sarkából láttam, hogy tetszik neki a dolog. Meg-meg állva, körülnézve szépen lassan felértünk a középső bányaudvar szinte sík részéhez. Itt nagyon klassz, pik-nikezésre alkalmas terület fogadott. A lányok akkor hökkentek meg újból, amikor felnéztek a gerincre.
- Oda is fel akarsz menni? - kérdezték.
- Persze, - mondom - hisz ott vár a láda! ;-)

Újabb lépcsőzés következett. Hihetetlennek tűnt, hogy az, ahol járunk, 1 km-re van Békásmegyertől. Az ősz gyönyörű színeket varázsolt elénk. A csúcson elég nagy volt a forgalom, de a látvány miatt mindenképp meg kellett állni. Itt néztem meg ismét a GPS-t és láttam, hogy a 2. ládáért vissza kell fordulni pár métert. Leereszkedtem a sziklaüreghez, mert a láda az üreg mellett pihent. Egy család is épp ott nézelődött, így megvártam, míg ők látótávolságon kívül kerülnek. Aztán gyorsan kivettem a ládát a rejtekéből és logoltam. A visszarejtéskor már láttam, hogy felülről újabb turisták közelednek, de még az előtt befejeztem a rejtést, mielőtt odaértek volna és valószínű nem láttak semmit az utolsó mozdulatokból sem, hisz arra koncentráltak, hogy ne csússzanak el. Aztán a következő pillanatban észleltem, hogy mereven nézik a kezükben tartott mobiljukat. Ahogy elhaladtam mellettük visszanéztem és már közelítettek is a láda rejtekéül szolgáló kis hasadékhoz. Ők is ládavadászok voltak. Érdekes, hogy már másodszor "futok" bele olyan ládavadászokba, akik utána nem logolják be rögtön a találatot és később sem teszik ezt vagy nem állítják vissza az időpontot a tényleges megtalálásra. Ugyanis este visszanéztem a logokat és aznap, az utánam a következő bejegyzés 72 perccel illetve 9 perc híján 5 órával később datálódott. Olyan nagyon persze nem csodálkozom ezen, hisz azok a cimboráim sem teszik ezt, akiktől "megfertőződtem". 

A sikeres találat után visszakapaszkodtam a lányokhoz és egy kicsit én is gyönyörködtem a tájban, majd a bánya felső peremét követve megtettünk kb. 270°-os körívet és elbúcsúztunk a délkeleti panorámától. Egy rövid mező szélén áthaladva sűrűbb erdőrészben folytattuk utunkat, immár lejtmenetben. Párszor megálltunk fényképezni, mert a lombhullató fák levelei ezer színben pompáztak és keveredtek az örökzöldek tűleveleinek sötétebb tónusaival. Nemsokára becsatlakoztunk a piros sáv jelzésű turistaútba és hamar elértük a forráshoz, amely a harmadiknak kiszemelt ládát rejtette. Sajnos a rejtés környéke elég lelombozó. Ugyan most nem volt szemetes, de a kőhalmok össze vissza, rendezetlenül hevertek, mintha egy félbehagyott építkezésen várnák a sorsukat. A forrás valaha gondosabb gazda keze alatt szépen ki lehetett építve, mert nemcsak a foglalatán látszott az emberi kéz munkája, hanem az odavezető út már omladozó lépcsője is jelezte, valaha szebb napokat látott a forrás. A láda rejtekének leírását én kapásból kicsit tágabban értelmeztem és ezért nem találtam a ládát. De a lányok segítségével végül tényleg ott lett meg, ahová a rejtője írta.

Sokszor találkozom az erdőben minden autóval járható úttól kilométerekkel arrébb lévő, de szépen kiépített és karban tartott forrásokkal, ahol hálás szívvel gondolok azokra, akik fáradtságos munkával odaszállították az építőanyagokat és felépítették a forrás foglalatát. Itt, a civilizációtól karnyújtásnyira (konkrétan 30 méterrel arrébb már ott az autóval járható kavicsos út, kb. 100 méterre meg már az aszfalt) pedig ebek harmincadjára hagyták ezt a kis forrást. Szomorú.

A forrás után hamar visszatértünk a civilizációba és egészen új építésű házak között hagytuk el a hegyet, menet közben Üröm felé találtunk némi kilátást a házak között. A rókahegyi, majd az Ürömi úton ereszkedve értük el ismét a hegy keleti oldalát, ahol a kis utcácskákon visszatértünk a Békás parkba, majd onnan - immár sík vidéken - a házak között haza tértünk.

Büszke vagyok a lányokra, mert ez a kis kirándulás, - ami kb. 3 órásra nyúlott - 10 km hosszú volt és 177 m szintemelkedést küzdöttünk le rajta, ami felkészületlenül nem kis teljesítmény.