• 
• 
• 
• 
• 
• 

Jó pár éve járunk fel a Fehérkúti kulcsosházhoz lazítani a Calamites csapatával és eddig mindig a megszokott - eredetileg kitalált - útvonalat követtük. A Széchenyi téren volt a találkozó, ahol rögtön egy-két frissítővel kezdtünk. Majd a Tettye következett (Semiramis), utána a Dömörkapu, majd a Kis-rét – Kantavár – Rábay fa – Fehér kút útvonalon értünk fel a célhoz. Én már 1-2 éve pedzegettem egy alternatív útvonalat, de most érett meg az idő erre. Most Orfűröl terveztük az indulást.

Egy alapvetően hűvös, szeles, de száraznak ígérkező szombaton indultunk el busszal Orfűre. A Kis-tónál szálltunk le, ahol tökfesztivál kezdődött éppen a strandon. Sajnos a szervezők fizetősre álmodták meg a rendezvényt, így a néhány perces körbenézésért nem fizettünk 1000 Ft-ot fejenként. A bejárat előtt ittuk meg az első sörünket, így láttuk, hogy legalább 15-20 ember visszafordult a pénztártól, mert ők sem érezték reálisnak a kintről is látható néhány elárusító hely bejárásáért kifizetendő belépti díjat.

A sörök elfogyasztása után komótosan elindultunk a Malom múzeum irányába. Itt a Bálint mondott néhány érdekességet a teljes kiőrlésű kenyérrel kapcsolatos félreértésekről, melyet egy péktől hallott, majd jobbra fordultunk – követve a tanösvény útvonalát – a Vízfő-forrás felé. A Mecsek legbővízűbb forrásáról van szó. Karsztforrás, ezért elég nagy a vízingadozása, naponta a pár száztól akár 100.000 m³-ig is nőhet a vízhozama. A Vízfő-barlang bejáratától nem messze megcsodálhatjuk a Forrásházat. Ez tulajdonképpen a forrásból ivóvíz nyerésére szolgáló szivattyúház, melyet Csete György Ybl- és Kossuth-díjas építész  – pályája első felében – tervezett.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Innét a tanösvény "visszafordul" ugyan, de mi nekivágtunk a nagyon meredek domboldalnak, hogy átvágjunk a zöld sáv jelzésig, melyen aztán kelet felé haladtunk. Az erdőben már nem fújt annyira a szél, de a csütörtök éjszakai - péntek reggeli kiadós eső után fennmaradó pocsolyákat még kerülgetni kellett. Eleinte keskeny szekérúton haladtunk felfelé, mely helyenként szurdok-szerű mélyedésben haladt, majd felérve a lankásabb részekhez az út is szélesedett és az erdő is megnyílott. Elérkeztünk a Lóri-erdőtömb északi csücskéhez, és mielőtt rátértünk volna a sárga négyzet által jelzett útra, megpihentünk egy sör és egy szendvics erejéig. Nem messze favágók dolgoztak, ide hallatszott a balták csapkodása, vagyis a "stihl" hangja. ;-) A kihelyezett tájékoztató táblán az állt, hogy a Lóri erdőtömböt nagyrészt vágásérett fák alkotják, melyet hagyományosan 10-15 év alatt termelnének le, de ez esetben a felújítási időszakot 30-40 évre nyújtják meg a kis-csoportos felújító vágásokat egyszerre több helyen kezdik el. Végül aztán egy ilyen kis írtáson - ahol éppen dolgoztak is - át is haladtunk. Mikor végleg elhagytuk a zöld jelzést, amely a Lóri vendégház felé tartott, mi viszont a Lapist irányoztuk meg. 

Elhagyva a fakitermelést egy kis emelkedővel kellett megküzdeni, hogy aztán felérjünk egy ritkás aljnövényzetű fennsíkra. Innentől rengeteg és sokféle gombával találkoztunk és ez alkalmat adott Bálintnak a különböző gombákkal kapcsolatos tapasztalatainak a megosztására. Meg-meg állva, körülnézve kényelmesen haladtunk azért, mígnem elértünk egy pihenőhelyhez, ahol Unferdorben József favágó halálos balesetének helyszínén felállított fakereszt is állt. Ez az út - melyet a kereszt mellett felállított információs tábláról megtudhattuk - a lapisi aszfaltutat köti össze Baranya megye legmagasabban fekvő - egykor lakott - településével, Vágottpusztával. 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

 A kis pihenő után nekiveselkedtünk utunk befejező harmadának, amely már a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalán haladt tovább. Ez eleinte egy szélesebb, járművekkel is járt úton haladt, mígnem elért egy kerítéssel lezárt részhez. Innét az út jobbra fordulva keskeny ösvénnyé szűkült és egy nagyon fiatal és nagyon sűrű erdőrészhez értünk, ahol néhány arasznyi távolságokra voltak egymástól a pár ujjnyi vastagságú fiatal fácskák. Az út eleinte lejtős volt, majd néhány méter után elértünk Nagy-Mélyvölgy felső bejáratához. Innét vezet le a piros sáv Kőlyuk felé. A kereszteződésben kicsit megálltunk, de aztán elindultunk, mert tudtuk, hogy a társaink hamarosan megérkeznek a Fehér-kúti kulcsosházhoz és kezdődik a vacsora elkészítése, amiből semmiképp nem akartunk kimaradni. Egy rövid emelkedőn felkapaszkodtunk a Melegmányi útra, amely nagyjából a Közép-Mecsek gerincén fut végig a Komlóra vezető 66-os főközlekedési úttól a Remete-rétre vezető útig. A nap egyre melegebben sütött, kellemes idő kerekedett. A Rábay-keresztnél tanakodtunk egy kicsit, hogy rövidebb aszfaltos utat válasszuk, vagy kövessük a kék jelzést és egy kis kitérővel ugyan, de az erdőn át közelítsük-e meg a kulcsosházat. Végül az utóbbi nyert. Mire odaértünk, már a többiek már elkezdtek készülődni a vacsorához.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Hamarosan - néhány korty ital elfogyasztása után - nekiveselkedtünk a paprikáskrumpli elkészítéséhez és a tábortűznél iszogatva, beszélgetve szépen lassan a vacsora is elkészült. Ahogy a nap lassan szürkületbe hajlott, úgy lett egyre hűvösebb, így a vacsival már a kulcsosház társalgójában, a kandalló melegénél laktunk jól. Remek kis este kerekedett, nagyon jól éreztük magunkat.